|
|||||||
2011
2010 mozgalmas esztendő volt a Szövetség zenekar életében. Sok-sok helyen megfordulhattunk Magyarországon is,
Isten kegyelméből pedig két alkalommal újra eljuthattunk Erdélybe is. Elkészült a Napraforgók csapat Karaoke
DVD-je, és úton van a következő gyermeklemez is. A számos koncert és közös munka mellett sokat tanultunk és formálódtunk Isten és
egymás által is, és szeretnénk mindezt 2011-ben is hasonló módon folytatni. Köszönjük a támogatásotokat,
imádságaitokat, és hálásak vagyunk Istennek, hogy lehetővé tette - és teszi mindezt, hogy a Szövetség idén 8 éve
lehet Szövetségként együtt. Adventi koncert
Elkészült a karaoke DVD!
Újra nyílt próba a Hangnemváltás keretein belülA 2009-es adventi koncert, az idei első nyílt próba és Zoli szólóestje után október 9-án
folytatódik Hangnemváltás című sorozatunk. Ezen alkalmak jellemzője a közvetlen és
bensőséges hangvétel, a közösséggé formálódás, valamint az, hogy olyan dolgokat mutatunk
meg magunkból, amiket máskor nem szoktunk. A soron következő alkalom újra egy nyílt próba lesz.
Hálaadások és tervekA Napraforgóknak elkészült a Pécsi Filharmonikusokkal stúdiózott rövidfilmjük, mellyel egy nagy álmunk vált valóra. Kiválasztották a Zsoltár gyermekhangra című feldolgozásunkat és átírták szimfonikus zenekarra. Nekünk már csak egy stábbal kellett levonulnunk és felvennünk a nagy eseményt. Nagy Lászlónak köszönhetően rövid időn belül elkészült a kisfilm is. Nézzétek meg, szeretettel ajánljuk: Ugyancsak a Napraforgókkal, még nyár elején a péceli Reménység Média Stúdióban felvehettük a készülő karaoke DVD-nk videóit. A gyermekek és Nóri is nagyon lelkesek voltak, hiszen már nem először ugrottunk neki a forgatásnak. Varga Norbiék mesterien instruáltak bennünket, így gyorsan végeztünk a felvételekkel. A napokban (augusztus vége) végezzük az utolsó simításokat, így végre elkészülhet az első keresztyén gyermekdalokat tartalmazó karaoke lemez. Márcsak támogatókat kell találnunk, mert egyetlen pályázatunk sem nyert támogatást. Tervekben nem szűkölködünk, ugyanis készül az ÚJ Napraforgók CD is, Pető Illés barátunkkal - akinél, a Csupa napsugár című albumunk is készült - már rég óta dolgozunk rajta. Nyár végére az összes hangszeres befejezi a sávok feljátszását, utána jöhetnek a gyermekek, majd a végső simítások karácsonyig. Szövetség nyár
Szándékosan nem vállaltunk nyárra sok szolgálatot, a zenekarban történt kisebb-nagyobb változások miatt. Azért így sem unatkoztunk!
A szokásos balatonakarattyai Szövetséges hétvégénk jól sikerült, még egy szolgálat is belefért Csetényben.
Itt látható
néhány kép a hétvégéről. Később Erdélybe is visszatértünk, mert meghívást kaptunk az algyógyi IKE fesztiválra, ahol
nagyzenekarral léphettünk fel az igen hálás ifjúság előtt. Vicces, hogy ebben az esztendőben többet szolgáltunk
Erdélyben, mint az anyaországban!
Másnap már a Kübekházi Operettfalu több ezres hallgatósága előtt játszhattunk el egy dalt.
(„Mit is mondhatnék Te vagy ki megváltottál!”) A koncertet végül elmosta egy zivatar, de nem búslakodtunk,
mert zsúfolásig megtelt a szomszédos templom, ahol éppen istentiszteletet tartott meghívónk, a kübekházi polgármester.
Istenünk most más útját választotta evangéliuma hirdetésének. SDG! Képek
itt találhatóak.
Nyár végén volt Andris és Emese esküvője, ahol egy klasszikussal, az Amazing grace
című dallal kívántunk áldást az ifjú pár életére. Az esküvő képei itt találhatóak.
Húsvét Erdélyben
Megadatott, hogy a Húsvétot erdélyi testvéreink közösségében tölthettük el, az ő vendégszeretetüket élvezve. Öt nap alatt
11 koncertünk volt Marosvásárhelyen és a környező településeken, Botos Csabának, somosdi testvérgyülekezetünk lelkipásztorának
köszönhetően. Hála legyen Istennek érte! Az erdélyi túrné képei megtekinthetőek ide kattintva.
Ármos Zoli szerzői estje
Kedves Testvérek!
Úgy alakult, hogy a május 15-re 18:00-ra tervezett Szövetség nyílt próba kicsit átlényegül
és helyt ad számomra, hogy bemutathassam azt a néhány dalt és hanganyagot, amelyeket én
próbálkoztam meg alkotni dallamban, illetve szövegben, remélem, Istenről tehetek majd
bizonyságot velük. Kérem, hogy imádságban hordozzák a testvérek ezt az alkalmat (is) és
aki teheti, jöjjön el nyitott szível (bár élőben visszafogottabb verziók fognak hangozni
a készülő lemezhez képest). Nem biztos, hogy mindenkinek minden tetszeni fog, de remélem,
azért megéri majd eljönni.
Békesség Istentől!
![]() Kegyelmed elég [élő felvétel]HangnemváltásEbben az évben egy új sorozatba vágunk bele. Március 20-ától rendszeres időközönként „nyitott próbákat” tartunk. Ezen alkalmak jellegzetessége, hogy koncert és próba között állnak valahol félúton. Szeretnénk közelebb kerülni a hallgatósághoz, egy közösséget alkotni veletek. Megmutatni azt a közvetlen hangulatot, ami a próbáinkat jellemzi. Előfordulhat, hogy néhány ismertebb dal teljesen másképp fog megszólalni, mint ahogy megszokhattátok. És vagy egy fél tucat számmal mi is készülünk, de szeretnénk, ha ti is kérnétek kedvenc dalaitokat és formálnátok az alkalmak menetét! Lelki közösség, jó beszélgetések és zenei kalandozások. Ez a Hangnemváltás. Várunk szeretettel, ezekre az alkalmakra, és más szolgálatainkra is! Reményeink szerint a Húsvét előtti időszakban, a Szövetség zenekar eljuthat Erdélybe is, ahol több gyülekezetben lesz lehetőségünk zenével hirdetni az Örömhírt.
Advent
2009. december 19-én 18 órától adventi koncertet rendeztünk gyülekezetünkben. Köszönjük hogy eljöttetek!
RádióinterjúkÖsszegyűjtöttük a lemezbemutató kapcsán a zenekarral és a Napraforgók csapattal készült rádióinterjúkat, itt meghallgathatod őket. KözleményAz Olyan Istenem van! című album (nem a Csupa napsugár!) lemezei házi sokszorosítással készültek, így némely - főleg régebbi - lejátszókban egyes számok akadozhatnak. A hibából tanultunk, ha esetleg ilyesmit tapasztalsz, bármikor is vásároltad a lemezt, feltétlenül szólj, kicseréljük! |
|||||||
|   |